1 Corinthians 2
1 Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten titkát.
2 Mert elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak ti közöttetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig a megfeszítettről.
3 És én gyengeség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg közöttetek.
4 Az én beszédem és igehirdetésem pedig nem emberi bölcsesség megtévesztő szavaiban állott, hanem Léleknek és erőnek megmutatásában,
5 hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Istennek erején nyugodjék.
6 Bölcsességét pedig az érettek között hirdetünk, ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét,
7 hanem isten titkos, elrejtett bölcsességét prédikáljuk, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre.
8 Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte, mert ha ismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát.
9 Ha nem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és emberi szív meg sem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek,
10 azokat az Isten nekünk kinyilatkoztatta a Lélek által; mert a Leiek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is.
11 Mert ki ismeri az emberek közül az ember gondolatait, hacsak az ember lelke nem, amely őbenne van? Így az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke.
12 Mert nem e világ lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk.
13 Ezeket prédikáljuk is, nem olyan beszédekkel, amelyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Lélek tanít, lelkieknek lelkieket adva.
14 Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének gondolatát, mert bolondság az neki; nem is értheti meg, mivel azt Lélek szerint kell megítélni.
15 A lelki ember ellenben mindent megítél, de Őt magát nem ítéli meg senki.
16 Mert ki ismerte meg az Úr gondolatát, aki oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.